Futó Top Pályázatunk

Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei 

TOP-7.1.1-16-H-ESZA2020-01588. pályázaton Győr Megyei Jogú Város Levéltára 8 750 000 (nyolcmillió-hétszázötvenezer) forintot nyert el.

A projekt 2020. november 4-én vette kezdetét, tervezett befejezése 2022. november 3.

Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei 

TOP-7.1.1-16-H-ESZA2020-01588. 

Győr helytörténetét, kulturális sajátosságait és a városi legendákat feldolgozó programként  olyan kevéssé ismert épületeket szeretnénk bemutatni, amelyek a 19. század végén vagy a 20. század elején épültek, illetve akkor építették  át ezeket jelentősen, a kor követelményeinek megfelelően. Ezek, a magyar szecesszió korának építményei még több évtizeddel később is szervesen a város térszerkezetéhez tartoztak. Lakó-, közösségi vagy gazdasági épületként meghatározták Győr látképét és mindennapjait, azonban mégis keveset tudunk róluk.

A munka első fázisaként a Győr Megyei Jogú Város Levéltárának a munkatársai feldolgozták és egy közös excel táblázatban rögzítették az 1889 és 1914 között keletkezett városi tervrajzokat, amelyekből aztán kiválogatjuk mindazokat, amelyek digitalizálunk. A válogatás szempontjai a következők: közintézmények, ipari létesítmények, jelentősebb épületek, amelyek rendelkeznek homlokzati, felülnézeti és esetleg metszeti rajzzal is. Néhány érdekes tervet a későbbiekben megtekinthetnek az érdeklődők.

rajzok3

top2

A-TOP

Visszahozott-iratanyag

Digitalizált tervrajzok

https://maps.hungaricana.hu/hu/map/?layers=google-roadmap%2Cvector-data&bbox=1913550%2C6031789%2C2017962%2C6072300
000UJ_Schlichter_meghivo_01k

Nagy Zsuzsa köszöntője és megnyitó beszéde
Beszamolo3


2022. augusztus 25-én Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta az érdeklődőket a városban.


2022. augusztus 18-án Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta az érdeklődőket a városban.


2022. augusztus 05-én Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta az érdeklődőket a városban.


2022. július 22-én Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta az érdeklődőket a városban.


2022. július 08-én Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta az érdeklődőket a városban.


2022. június 25-én Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta az érdeklődőket a városban.


2022. június 24-én Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta az érdeklődőket a városban.


2022. június 15-én 10 órakor Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, Csobayné Pintér Éva- a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta a győri Waldorf középiskola diákjait.


2022. június 14-én 10 órakor Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, Csobayné Pintér Éva- a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta a győri Kossuth Lajos középiskola diákjait


2022. június 14-én 12 órakor Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, Csobayné Pintér Éva- a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta a győri Deák Ferenc középiskola diákjait.


2022. június 13-án délelőtt Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, Csobayné Pintér Éva- a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta a Győri Krúdy Gyula középiskola diákjait.


2022. június 11-én délelőtt Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta az érdeklődőket a városban.


2022. június 8-án délelőtt Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, Csobayné Pintér Éva- a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta a Győri Krúdy Gyula középiskola diákjait.


2022. június 2-án délelőtt Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére
a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, Csobayné Pintér Éva- a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta a Győri Waldorf-iskola diákjait.


2022. június 1-én délelőtt Győr Megyei Jogú Város Levéltára felkérésére
a “TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című, 2020-ban elnyert pályázati projektjük keretében, Csobayné Pintér Éva- a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője kalauzolta a Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium diákjait.